2012-08-09 22:59:37• hírek • MTI/ Kocsis Zoltán

 Idegenben hengerelt a Videoton és a Steaua

Remekül sikerült a magyar és a román csapatok számára a csütörtök este. A Videoton nem kis meglepetésre 3-0-ra nyert a belga Gent otthonában és 4-0-ás összesítéssel bejutott az Európa Liga rájátszásába. Szintén 3-0-ás győzelmet aratott a Steaua a szlovákiai Nagyszombaton és ezzel ő is továbblépett. Nem sikerült mindez viszont a Rapidnak, amely hiába játszott jól, az 1-0-ás győzelme kevés volt a múlt heti 0-4 után, így a Heerenveen jutott tovább.


Gentben az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, tizenkétszer próbálkoztak kapura lövéssel, míg a fehérváriak csupán kétszer, igaz, ebből egy alkalommal a kapuba is betaláltak Felipe Oliveira révén.

A második felvonás is hazai támadásokkal kezdődött, a 64. percben azonban tízen maradtak a vendéglátók: Brülst állította ki a játékvezető, mert a hazai futballista belerúgott Tóth Balázsba. A Videoton négy perccel később Nikolics Nemanja egyéni akciójából kettőre növelte a különbséget, és gyakorlatilag eldöntötte a párharcot, a támadó újabb találata már nem osztott, nem szorzott. A 85. percben Messoudit is leküldte a bíró a pályáról, így a hazaiak kilencen fejezték be a találkozót.

A Steaua nagyon gyorsan, nyolc perc alatt ledolgozta az első meccsen hazai pályán meglepetésre összeszedett hátrányát, miután Rusescu beadását Rocha a kapuba küldte. A gyors bekapott gól megzavarta a védekezésre beállt Spartak Trnava játékosait, szerencséjükre azonban Rusescu két lehetőséget is elpuskázott. A félidő második felére azonban magukhoz tértek a nagyszombatiak és Sabo, Bicak vagy Tomacek révén az egyenlítéshez is közel kerültek.

A második félidő Chipciu helyzetével kezdődött, amire Janecka válaszolt. Nagy csata alakult ki a pályán, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, gólt azonban ismét a vendégek szereztek: a 76. percben egy szöglet után Rusescu csúsztatott, Filipko kapus csak a gólvonal mögött tudta megállítani a labdát. A 84. percben Parvulescu beadását követően az üresen hagyott Nikolic is a kapuba fejelt, beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt.

A Steaua idegenben harcolta ki a továbbjutást fotó: .spartak.sk

A legnehezebb helyzetben a Rapid várta a visszavágókat, miután egy héttel korábban 4-0-ra kikapott a Heerenveen otthonában. A 19. percben van la Parra kezezése után Herea büntetőből szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, akik Roman révén két perccel később ismét betaláltak - ám les miatt a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Tévesen.

A Rapidot mintha kicserélték volna egy hét alatt, a szünetig komoly nyomás alatt tartotta a holland kaput, Grigorie és Teixeira révén pedig komoly lehetőségeket alakított ki és puskázott el. A hazaiak a szünet után is jobbak, motiváltabbak voltak, helyzeteiket azonban nem tudták belőni, így a Heerenveen, amelyben a magyar utánpótlás-válogatott Kenneth Otigba a kispadon kapott helyet, simán továbbjutott.

A következő EL-forduló sorsolása pénteken lesz Nyonban. A Videoton mellett a BL-selejtezőből kiesett Debrecen is érdekelt a sorozatban, míg a román csapatok közül a kupagyőztes Dinamo és a szintén a BL-ből kiesett Vaslui is csatlakozik a Steaua mellé. Szintén pénteken sorsolnak a Bajnokok Ligájában, ahol a Kolozsvári CFR érintett.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágó (összesített eredmény)
Gent -Videoton FC 0-3 (0-
4)
gólszerzők: Oliveira (15.), Nikolics (68., 71.)

Spartak Trnava - Steaua 0-3 (1-3)
gólok:
Rocha (8.), Rusescu (76.), Nikolic (84.)

Rapid - Heerenveen 1-0 (1-4)
gól:
Herea (18., 11-es)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: